Gyász

Mostanában gyakran elmélyedek a gyász témájába. Igyekszem tágítani a tudásom és módszereket, gondolatokat magamévá tenni. Hogy miért? Mert a gyász egy olyan helyzet, ami mindenkit érint és időről időre foglalkozni valót ad nekünk. Vagyis adna, ha foglalkoznánk vele, de ezt gyakran nem tesszük. Ennek az oka a társadalmunk, neveltetésünk és az, hogy nincsenek jó mintáink. Sőt, gyakran nem is tűnik odavaló gondolatnak, hogy az adott helyzetben gyászt élek meg.

A gyász nem csak személyek elveszésekor jelentkezik. Megélhetjük, vagyis megéljük például akkor is, ha elveszítjük a munkahelyünket, elválunk, de akkor is, amikor új életszakaszba lépünk.

A gyász deffinicó szerint egymásnak ellentmondó érzések összeségének kezelése. Például ha meghal egy rokunounk, akkor jelen lehet egyszerre a düh, harag, szeretet, megkönnyebbülés és a hiány is. De ha gyerekünk születik, akkor is jelen van az öröm, bizonytalanság (hogy tartom életben?), lemondás (többet sosem leszünk a párunkkal a nyugodt felelőtlenségben), szorongás (vajon jó szülő leszek?) és hosszasan sorolhatnám még a megjelenő érzéseket.

Ezek csak példák, természetesen nem törvényszerű, hogy pont ezeket érzi valaki, de az biztos, hogy ha valami drasztikusan megváltozik és A irányba megy az élet, akkor a B irány veszteségével foglalkoznunk kell. Hol jobban, jol pedig kevésbé.

Ilyen formán tehát a gyász valóban sűrűn megjelenik az életünkben és gyakran az elakadásaink valójában ebbe vetik meg a lábukat.

Arra bíztatok hát mindenkit, hogy engedje meg magának ezeket a vegyes kérdéscsomagokat és fogadja el, hogy helyén van, hogy mondjuk egy halálesetkor megkönnyebbülést is érez és az is rendjén van, hogy ha gyermek születésekor kicsit sajnálja, hogy a párján osztoznia kell a jövőben.

A gyász a veszteségre adott természetes reakció. Gyakran halljuk tanácsként, hogy: az idő majd mindent meggyógyít.

Ez például azt üzeni, hogy várj, és majd minden megoldódik magától. Pedig ez nem így van. Az idő önmagában sosem gyógyít. Annak van ránk hatása, hogy ez idő alatt mit kezdünk az érzéscsomaggal. Ha semmit és csak várunk, akkor a szél telehordja mindennel, ami jól elfedi azt a tátongó gödröt és valóban úgy tűnik, hogy nincs ott semmi.

Szóval ezért foglalkozom én a gyász témájával. Azért, hogy a beszélgetéseink alkalmával jobban és mélyebben tudjak segíteni ezeknek az eltemetett érzéscsomagoknak a feltárásával, feldolgozásával.

Ahogy olvastad ezeket a sorokat, volt olyan helyzet, ami most eszedbe jutott, hogy talán pusztán csak az időre bíztad a megoldást? Vagy esetleg meg sem engedted magadnak, hogy veszteséget is élj meg egy örömteli pillanatban?