Bizonyos kutatások szerint mindösszesen 4 alapérzelmünk van: Félelem, Harag, Bánat, Öröm. Van, akik még kettőt ehhez hozzá vesznek: Undor, Meglepettség.

(Ezek ismerősek lehetnek az Agymanók című meséből is).

A félelem és a harag abszolút stressz hormon alapú érzelmek, ilyen módon nem tesz jót a szervezetnek, ha huzamosabb ideig velünk vannak. Céljuk az, hogy az „üss vagy fuss” ösztönünket aktiválják. Ilyenkor a vér a végtagokba áramlik, és a belső szervekbe ezért kevesebb jut. Az agyunk bizonyos területei aktívabbá válnak, mások viszont szinte ki is kapcsolnak. A stressz hatására a szervezet erőforrást optimalizál. Ez a beszűkült állapot sokáig nem fenntartható egészségkárosodás nélkül. A félelemhez kapcsolódik a fuss, a haraghoz pedig az üss része az ösztönnek.

A bánat és az öröm már más tészta. Ezek is kémiai folyamatok következményei, de ezek nem feltétlenül rövidebb ideig tartó érzelmek, hanem már tartósabban velünk tudnak lenni.

Félelem

Ha mögé nézünk, akkor valami olyasmit találunk, hogy: „Valami veszélyben van”. Amikor félünk, akkor kezdjük el azt megfigyelni, hogy most valójában mi került veszélybe? Az életünk, biztonságunk, vagyonunk? esetleg maga a szeretet? Gondolkodjunk el azon is, hogy ennek a félelemnek mekkora a realitása az adott helyzetben.

Harag

E mögött valamiféle határátlépés van. Lehet ez fizikális is vagy pedig érzelmi, szociális, bármi. Azt érdemes megvizsgálni, hogy amikor dühöt érzünk, akkor milyen határt lépett át az érzelmet kiváltó helyzet vagy személy. Lehet például, hogy az intim szféránkba gázolt bele, de az is lehet, hogy helyettünk hozott döntést? Ha egy helyzettel vagy személlyel kapcsolatban rendszeresen érzünk dühöt, akkor vizsgáljuk meg azt, hogy rendben vannak-e azon a területen a határaink?

Bánat

A bánat mögött az van, hogy „valami fontos elveszett, megváltozott vagy nem úgy lett, ahogy szerettem volna.” A bánat sokszor azt jelzi, hogy valami igazán fontos volt vagy lett volna. Nézzük meg, hogy tudunk-e tenni azért, hogy ezt a hiányérzést kitöltsük? Fontos, hogy ne betemessük, hanem valóban kitöltsük a helyét mással!

Öröm 

Egyértelműen pozitív, mégis talán ezt a legnehezebb megélnünk. Talán azért, mert túl nagy teret engedtünk a félelemnek és a haragnak, amiknek valójában csak időszakosan van helyük az életünkben? Lehet, hogy ezért „kaptunk” csak egy pozitív alapérzelmet, mert igazából ezzel sem tudunk valójában jól bánni?

Na de hogyan is lehetnénk jobbak az öröm megélésében? Elhoztam azt a 8 pillért, amit a Dalai Láma az öröm alapjainak gondolt és hozzá néhány gondolat tőlem:

4 kapcsolódik az elméhez:

• Nézőpont – Lépj hátra és tekints a helyzetedre úgy, mintha nem a tiéd lenne. Akár több más nézőpontból is vizsgáld meg. Csökkeni fog a szorongás. 

• Alázat – Lásd azt, hogy egy apró molekula vagy egy nagy egész része. Ha felismered azt, hogy valójában nem vagy különb másoknál, akkor csökken a távolság is egymás közt.

• Humor – „Képesség arra, hogy ne vegyük magunkat túl komolyan, és tudjunk nevetni a saját gyarlóságainkon vagy az élet abszurditásain.”

• Elfogadás – Nem egyenlő a beletörődéssel. Fogadd el azt, ami van (így eltűnik a harag és a félelem), és változtass azon, amin tudsz. Gyakran azon „húzzuk fel magunkat”, vagyis azon szorongunk (félelem) és vagyunk dühösek (harag), amire nincs is ráhatásunk.

4 pedig a szívhez:

• Megbocsátás – Ami nem egyenlő a felejtéssel, hanem a harag, neheztelés és a bosszúvágy elengedését jelenti. Annak felismerése, hogy a tett nem azonos a tettessel. 

• Hála – Az életedben lévő jó dolgok tudatosítása: Van hol lakni, van mit enni, van aki szeret és én is szerethetek. Ha ezekre gondolsz, akkor máris megjelenik belül az öröm, legalább egy kicsit, nem? 

• Együttérzés – Az a képesség, hogy átérzem más valakinek a helyzetét és ott van mellette a vágy arra is, hogy azon változtassak. 

• Nagylelkűség – Az együttérzés gyakorlati megnyilvánulása, amikor megosztjuk időnket, figyelmünket vagy javainkat másokkal, elvárások nélkül.

Mindegyik pillér külön-külön is megérne egy-egy önálló posztot, annyi tartalom van benne. Ez is azt tanítja nekem személy szerint, hogy ugyan csak egy pozitív alapérzelem van és valójában az összes érzelmet tekintve is kevesebb a pozitív, de mégis, ez(ek) mennyire szerteágazóak? Szóval… kérdezem újra: Valójában tudunk mi jól bánni azzal az egyel, ami van nekünk?

Nektek a 8-ból hány az, ami „rutinból megy” a hétköznapokban?